Promóció
Keményen üzenget egymásnak Mike Tyson és Jake Paul


Kettejük bokszmeccse még kicsit odébb van, de a pszichikai hadviselés már megkezdődött.
Július huszadikán száll majd ringbe egymás ellen Mike Tyson és Jake Paul, és bár bemutató mérkőzésről van szó, rengetegen várják már izgatottan az összecsapást. A korábbi nehézsúlyú világbajnok nem olyan rég arról beszélt, hogy napról napra magabiztosabb, és legyőzhetetlennek érzi magát.
Pontosan ezeket mondta:
Tyson persze azt ígéri, hogy nem könnyed lötyögés lesz ez, hanem kőkemény harc – ezt majd meglátjuk, az viszont biztos, hogy az üzengetés éppoly durván megy köztük, mint az éles bunyókat megelőzően megszokhattuk. Iron Mike a napokban egy edzésvideót posztolt Instagramjára, csak úgy záporoznak tőle a kemény ütések, és az elhajlások is működnek. A rövid felvétel mellé csak annyit írt: „Alig várom, hogy ez Jake legyen.”
Természetesen Jake Pault sem kell félteni, ha szájkaratéról van szó. A Fox Newsnak adott interjújában úgy fogalmazott: „Nem tudja majd leharapni a fülemet, ha kiverem a fogait. Komolyan azt hiszem, alábecsül engem.” Utalt ezzel ugye arra az ominózus Evander Holyfield elleni 1997-es mérkőzésre, amelyen Tyson kiharapott egy darabot riválisa jobb füléből. Később amúgy fül formájú marihuánás cukrokat is piacra dobott. Paul aztán úgy folytatta: „Ő sokkal erősebb, de én frissebb vagyok. Ő tapasztaltabb. Én okos vagyok a ringben, de talán ő még okosabb. Nagyon érdekes lesz.”
A meccset majd a Netflix közvetíti élőben világszerte, és az ígéretek szerint az előfizetőknek nem kell külön perkálniuk, ha meg akarják nézni.

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!
Szinte már visszafogott a Jacob & Co. Keresztapa-órája
Ezt a visszafogottságot persze csak a korábbi kiadásokhoz képest kell érteni, amúgy kétféle dallamot játszik a Jacob & Co. The Godfather II.
Miért olyan nagyok az elvárásaink, ha randiról van szó?
Vannak olyan igények, amelyek teljesen érthetőek, és az érdekeinket szolgálják – de olyanok is, amelyek inkább csak hátráltatnak.
A Titanic utasa viselte ezt a Patek zsebórát
A hajó elsüllyedése óta a család tulajdonában maradt a 18 karátos arany Patek Philippe zsebóra.
Főként a férfiakat sújtja az ülőmunka fájdalmas mellékhatása
Ha sokat ülünk és keveset mozgunk, kockára tesszük egészségünket. Erre a problémára ráadásul ritkán gondolunk.







