Promóció
Dühében kivágta az ablakon olimpiai aranyát Shaq O’Neal

Shaquille O’Neal olyan dühös volt az 1996-os olimpiai győzelem után, hogy mezben indult haza, közben kidobta az érmet. Elárulta, miért.
Az amerikai férfi kosárlabda-válogatott nem kevesebb mint tizenkilencszer nyerte meg az olimpiát – a győztes csapatok közül az 1992-esre aggatták rá a Dream Team nevet, azonban a legemlékezetesebb sikerek közt emlegethetjük az 1996-ost is, hiszen hazai pályán, Atlantában húzták be az újabb aranyérmet. A döntőben a szintén nem gyenge Jugoszláviát mosták le 95–69-re, de nem volt mindenki felhőtlenül vidám.
Shaquille O’Neal most a The Big Podcast egyik adásában mesélte el, hogy annyira dühös volt, amiért alig kapott lehetőséget a fináléban, hogy át sem öltözött, mezben vágta magát autóba, elindult haza, de még útközben kihajította a kocsiablakon az aranyérmet, ami azóta sem került elő. Mondjuk lenne bőven terület, amit át kellene fésülni, hiszen az olimpiának otthont adó Atlanta és O’Neal akkori otthona, Orlando között laza 700 kilométer a távolság.
De mi is állt pontosan a háttérben? Shaq szinte végigjátszotta a tornát, úgy érezte, hogy kulcsszerepe volt a döntőbe jutásban. Azonban a finálé előtt azt mondta neki az edző, Lenny Wilkens: „Lehet, hogy ez lesz David Robinson utolsó meccse a válogatottban. Most több játékidőt kaphatna.” O’Neal erre azt felelte, hogy persze, király, de ami ezután következett, arra aligha számított: „Egyáltalán nem is küldött be, csak kábé az utolsó két percre (a jegyzőkönyv szerint összesen öt percet játszott – a szerk.).” A 216 centis óriás elégedetlensége ugyan részben érthető volt, azonban a krónikákból azt sem szabad kihagyni, hogy Robinson 28 pontot és 7 lepattanót szerezve csapata legjobbjai közé tartozott.
Most tehát az I-75-ös autópálya mentén ott pihen valahol egy olimpiai aranyérem, hacsak meg nem találta azóta valaki. Egy olyan medál, amelynek vélhetően központi helye lenne Shaq amúgy sem szegényes vitrinjében, mivel ez az egyetlen ötkarikás aranya. Ami pedig az 1996-os csapatot illeti, O’Neal és Robinson mellett olyan nevek szerepeltek benne, mint Charles Barkley, Penny Hardaway, Scottie Pippen, Karl Malone, Reggie Miller, John Stockton, Hakeem Olajuwon, Grant Hill, Gary Payton és Mitch Ritchmond.
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






