Promóció
Így főzd tökéletesre a tojást!

Mindenki másképp szereti: teljesen lágyan, vagy folyós sárgájával, esetleg jó keményen? Így érdemes megfőzni.
Húsvétkor a legtöbb családnál kerül az asztalra valamilyen tojás – jellemzően főtt. Az viszont, hogy pontosan milyen, többnyire ízlés kérdése, mert ahogyan a tükörtojásnál vagy a rántottánál, úgy a főtt tojásnál is nagyon sokféle állagot lehet elérni, és természetesen mindenki másképpen szereti. Most abban próbálunk segíteni, hogy az állag valóban csak az ízlésünktől függjön, ne a szerencsétől.
Először is nagyon fontos, hogy milyen hőmérsékletű tojással dolgozunk. Nagyon sokan hűtőben tartják, mások szerint nem muszáj betenni – ez gyakori vitatéma. Ez persze függ attól is, hogy mosott, fertőtlenített tojást vásárolunk vagy sem, de a legegyszerűbb azt a gyakorlatot követni, hogy a boltban hűtőből kivett tojást otthon is hűtsük, ami pedig addig sem volt hűtve, azt otthon sem muszáj. A főzést legjobb szobahőmérsékletűvel kezdeni, mert a túl hideg héja szétrepedhet. Ha a hűtőből vesszük ki, segíthetünk annyival, hogy langyos, kézmeleg vízben megmossuk.
A bő, forrásban lévő vízbe csipetnyi sót és egy kevés ecetet is érdemes tenni – utóbbi elvileg a pucolást is megkönnyíti majd. Amikor lobog a víz, akkor óvatosan kézzel, vagy esetleg kanállal is beleengedhetjük a tojásokat. És ekkor jön a lényeg: hogy meddig kell a vízben hagyni?
Na, ez az, ami az időtől függ. Négy perc körül még szó szerint lágy tojást kapunk, aminek a megpucolásával nem is érdemes próbálkozni, fogyaszthatjuk pohárba állítva, közvetlenül a héjából kikanalazva, esetleg csíkokra vágott kenyérrel mártogatva, de kikaparhatjuk tányérra is. Hét perc körül érjük el azt az állagot, amikor a fehérje már megszilárdult, a sárgája pedig krémes, részben folyós. Ha kemény tojást akarunk, főzzük kereken tíz percig, addigra teljesen átfő. De tizenkettőnél tovább már nem ajánlott – kábé ekkor lesz szürkés-zöldes a sárgája kívülről.
És ha már kivettük a vízből, még egy nagyon fontos lépés: rögtön tegyük hideg, akár jéghideg vízbe. Ha ezt kihagyjuk, és arra várunk, hogy magától kihűljön annyira, hogy már kézzel meg tudjuk fogni a pucoláshoz, akkor bizony nem a várt állagot kapjuk. Ugyanis miközben hűl, még tovább fő a tojás, tehát a jó krémesből mégiscsak kemény végeredmény sül ki. Izé, fő ki.
Vagány strapaórát mutatott a svájcibicskás Victorinox
A Victorinox nevét leginkább a svájcibicskák miatt ismerjük, de annál jóval szélesebb a palettájuk.
A sarkkörön hegyezik a legújabb csúcs-McLarent
Noha a McLaren W1 hivatalos bemutatóját már korábban megtartották, azért a tökéletesítés még mindig tart.
Mit köszönhetünk a tanároknak? – TRÚMEN S02E06
A TRÚMEN legfrissebb adásában egy nagyon fontos téma kerül elő: az oktatás.
Az ország, ahol az AI írja a törvényeket
Az Egyesült Arab Emírségekben húztak egy merészet, és azt mondták: rábízzák a törvények megírását a mesterséges intelligenciára.
Miért jó hőszigetelő anyag a kalcium-szilikát?
A kalcium-szilikátot gyakran használják szigetelésre kiváló hőállósága és nagy hőtűrése miatt, de penészgátló hatásáról is ismert. Ezeknek a tulajdonságainak köszönhetően nem csupán lakóépületek szigetelésére alkalmas, hanem akár erőműveknél, olajfinomítóknál, vegyi üzemekben vagy más olyan környezetben is használják, ahol szélsőségesen magas hőmérséklettel kell számolni.
Ennyit kellene hetente szexelned, hogy ne legyél depressziós
Bizony, van összefüggés az együttlétek és a lelki egészség között, a tudomány pedig pontos számot is tud mondani.