Promóció
Itt az új 5-ös Touring – a BMW még hisz a dízel kombikban

Az idők szavát követve természetesen full elektromos és hibrid is készült az aktuális 5-ös kombiból.
A BMW egyik legfontosabb modellje az 5-ös sorozat, amelynek legfrissebb változatát tavaly ősszel mutatták be G60-as gyári kóddal. Ez már a nyolcadik generáció, valamint a hatodik olyan, amiből kombi, azaz Touring változat (G61) is készül. Gondolnánk, hogy ez csak magától értetődő, de a mai körülmények között, amikor az SUV-k mindent letarolnak, már kevésbé egyértelmű, hogy a praktikus kombik is a palettán maradnak minden gyártónál.

A szedánról itt írtunk:
A külsőségeken nem is érdemes sokat időzni, hiszen ugyanaz a formanyelv jellemzi, mint a limuzint, csak éppen másképp ér véget a karosszéria, egy ízléses, harmonikusan illeszkedő puttonnyal. Itt annyi az érdekesség, hogy a különféle kivitelek között nincs eltérés térfogatban, alapból 570 literrel gazdálkodhatunk, de ledöntött hátsó üléssorral 1,7 köbmétert kapunk mind a belső égésű, mind az elektromos variánsnál. Jó nagy nyíláson pakolhatunk ráadásul. Ami a villanyosokat illeti, az i5 eDrive40-nel 1,5 tonnát, az i5 M60 xDrive-val kerek kettőt húzhatunk.

Méreteiben amúgy nőtt az 5-ös Touring az elődmodellhez képest, hosszban úgy tíz centit, 5,06 méterig, a szélesség 1,9, a magasság 1,51 méter. A kategóriában listavezető 2,9 méteres tengelytáv bőséges lábteret sejtet, és fejben sem kell nyomorogniuk az utasoknak.
A beltérben egy jelentős méretű ívelt kijelző a leghangsúlyosabb elem, ami igazából két képernyőből, egy 12,3-asból és egy 14,9-esből tevődik össze – nem volt azért az olyan régen, amikor utóbbi még egy jó átlagos számítógép-monitornak számított. A szellőzést és a légkondit érintőpanelekről vezérelhetjük, nem kell miattuk menükben bóklászni. Új lett a lapított aljú kormány, ezen haptikus visszajelzésű gombokat találunk. Extraként lehet beikszelni a hatalmas, 123x79 centis panoráma üvegtetőt.

De térjünk rá a motorváltozatokra. Az alapot 48 voltos enyhe hibrid rendszerrel ellátott dízelek jelentik. Jó eséllyel keresett lesz a májusi piaci bevezetéstől kapható 197 lovas 520d is, amelyhez nyolcfokozatú Steptronic automata váltó tartozik, és akár xDrive összkerékhajtással is elérhető. Nyáron jön be fölé az 540d xDrive 299 lóval. Szintén nyáron csatlakozik az 530e plug-in hibrid, kétliteres, négyhengeres benzinessel és villanymotorral, 299 lovas rendszerteljesítménnyel, 89 kilométeres beígért elektromos hatótávval.
Már az indulástól elérhető lesz a két full elektromos i5: a kisebbik eDrive40-ra 340 lóerőt és 560 kilométeres WLTP-hatótávot mondanak, míg a nagyobbikra, az M60 xDrive-ra 601 lóerőt és 506 kilométeres hatótávot. E két kivitel, valamint a konnektoros hibrid is megkapja a szintszabályzós, légrugós hátsó futóművet, valamint a hátsókerék-kormányzást.
A májusi bevezetés már nincs is olyan messze, addig nézegesd meg alaposan az 5-ös Touringot a galériában:
Stílusos keretekből 2025-ben sem lesz hiány: 5 napszemüvegtrend férfiaknak
Mutatjuk is, hogy idén milyen napszemüvegek érnek meg egy próbát!
Alonso is aláírta ezt az őrületesen ritka Aston Martint
A DBR22-ből csupán néhány darab létezik világszerte, ez a példány viszont még ebben a mezőnyben is különlegesnek számít.
Soha nem fizettek annyit Kobe-ereklyéért, mint ezért a mezért
Kobe Bryant újoncmeze szerénytelen összegért talált gazdára, de még így is elmaradt az előzetes becslésektől.
Csendes kirúgás? Létezik, és talán téged is érint
Ha ezeket a jeleket tapasztalod, lehet, hogy már tőled is megválni készülnek a főnökeid.
Ez a kicsi méregzsák lesz minden idők legdrágább Renault-ja
Megnyílt az előrendelés a Renault 5 Turbo 3E elektromos hot hatchre, az árából viszont egy Porsche 911 Carrerát is kaphatnánk.
Az Adidas Samba már a múlt? Ez a cipő lehet az új sláger
Az egyszerű, minimalista cipő hatalmas siker, de most egy másik modell veheti át tőle a stafétát.