Promóció
Dickens zsebórája a történelem egy darabkája

Az író egy évfordulóra kapta a zsebórát, amelyet most elárvereznek.
Charles Dickens a viktoriánus kor egyik legkiemelkedőbb írója volt, a legtöbben minden bizonnyal a Karácsonyi ének, a Twist Olivér és a Copperfield Dávid című műveit ismerik. Dolgozott újságíróként is különböző lapoknál, így például az először 1836-ban kiadott Bentley’s Miscellany folyóiratnál, amelynek ő lett az első szerkesztője. Noha néhány évvel később vitája támadt Richard Bentley-vel, és távozott, még 1836 decemberében kapott egy zsebórát munkájának első évfordulójára.

A 45 milliméteres tokba belegravíroztak egy üzenetet is: „Dearest ’Boz’ Editor Bentley’s Miscellany, Dec. 1836” – a Boz Dickens írói álneve volt. Emellett pedig a C. D. monogram is helyet kapott rajta. A szerkezet a kor ismert órásmesterének, William Thomas Tyasnak a munkája. Egyébként működőképes, a tokon kisebb rozsdásodás látható. A licitet március hatodikán tartják, és 2-4 ezer fontos, átszámolva akár 1-1,8 millió forintos árat remélnek. További képek az aukciósház oldalán láthatók.
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






