Promóció
A férfiasság megőrzését is segíti a D-vitamin

Emellett számos betegség kialakulását is segít megelőzni. Nagyon is javasolt tehát feltölteni a D-vitamin-raktárainkat.
A D-vitamin valójában egy hormon, amit szervezetünk maga termel napfény hatására. Így természetesen a téli időszakban, amikor kevesebb napfény ér minket, könnyebben kiapadnak a tartalékaink is. Az elnevezés alatt egyébként többnyire összefoglaló néven értjük a D2-t és a D3-at. A hiány jelei közé tartozik a fáradékonyság, kimerültség, levertség, de akkor is gyanakodhatunk, ha gyakran érnek el minket különböző légúti megbetegedések. Szintén jellemző az izomgyengeség, de a csontok is könnyebben repedhetnek, törhetnek.
De nézzük, milyen kedvező hatásai vannak, ha odafigyelünk szervezetünk D-vitamin-szintjére, és igyekszünk azt fenntartani. A fentiekből kiderül, hogy egyrészt a csontok egészségéhez is elengedhetetlen, de emellett az izmokat is támogatja, azok fejlődését elősegíti, hozzájárul az edzés utáni regenerációhoz. Sőt, túlsúly esetén még a fogyásban is hasznát vehetjük – főleg a hasi zsírtól szabadulhatunk meg a segítségével, és javulhat testtömegindexünk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy önmagában a D-vitamin fogyaszt, kell hozzá a megfelelő étrend és a mozgás is.
Kifejezetten a férfiak számára előnyös hatás, hogy több egybehangzó kutatás eredményei szerint is fokozza a tesztoszteronszintet, ezzel együtt a spermiumtermelést. De nemcsak a spermiumok számára, hanem azok mozgékonyságára is kedvezően hat, azaz összességében a termékenységet is elősegíti. Azt is megfigyelték már tudósok, hogy azoknak, akik merevedési zavarokkal küszködnek, gyakran túl alacsony a D-vitamin-szintje.
Általánosságban elmondható továbbá, hogy a megfelelő D-vitamin-szint szerepet játszik a szív- és érrendszeri problémák kialakulásának megelőzésében. Egyes ráktípusok is kisebb eséllyel alakulnak ki, például a hasnyálmirigyrák elkerüléséért már napi 600 nemzetközi egységgel is sokat tehetünk, de a kellő mennyiségű D-vitamin a vastagbélrák rizikóját is akár felére csökkenti.
És hogy mennyi az ajánlott bevitel? Naponta 1500-2000 nemzetközi egység elegendő ahhoz, hogy szinten tartsuk a szervezetünket, de ha arról van szó, hogy hiányt kell enyhíteni, akkor ennél többre is szükség lehet. A napi 4000 nemzetközi egységet már nem javasolt átlépni, de ha jelentős hiányról van szó, a legjobb szakemberrel konzultálni. Ha ritkán is fordul elő, de fennáll a túladagolás veszélye, ennek tünete lehet a gyengeség (ami ugye a hiánynak is), zavartság, szomjúságérzet, gyakori vizelés, fejfájás, hányinger vagy hányás.
A D-vitamin legjobb forrása a napfény, ezért – de nemcsak ezért – erősen ajánlott sok időt tölteni a szabadban. Természetesen táplálékkiegészítők is rendelkezésre állnak, de bizonyos ételekkel is bevihetünk némi extrát:
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






