Promóció
Ennyit kellene minden nap sétálnod az egészségedért

Különösen az ülő munkát végzőknél lenne nagyon nagy jelentősége a lépésszámnak egy friss kutatás szerint.
Régóta tudott, hogy a mozgásszegény életmód számos egészségügyi probléma kialakulásához hozzájárulhat, ráadásul ez nagyon sok embert érint világszerte, rengeteg munkakör követeli meg, hogy napi nyolc (vagy több) órát – jó esetben szünetekkel – töltsünk egy helyben. A British Journal of Sports Medicine most közölte egy friss kutatás eredményeit, miszerint a káros hatásokat napi 9000-10500 lépéssel lehetne hatékonyan ellensúlyozni.
A felmérésben több mint 72 ezer emberre adtak aktivitásmérőt egy hét erejéig, mérték azt is, hogy mennyi időt töltenek üléssel és mennyit mozgással. Az átlagos páciens 61 éves volt, napi mintegy 10,6 óra ülőidővel. Arra jutottak, hogy mindazoknál, akik a fent említett 9000-10500 lépést megtették, a halálozási kockázat 39 százalékkal, a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának esélye 21 százalékkal csökkent. Feleennyire bizonyult hatékonynak a 4000-4500 lépés. Akkor sem kell azonban nagyon elkeseredni, ha ez nem jön össze, mert napi kétezer-kétszáz lépésnél is kimutathatóak voltak a kedvező hatások.
A tudósok egyébként hétéves utánkövetéssel vizsgálták meg újra a résztvevőket. Ez idő alatt 1633-an hunytak el, valamint 6190 embernél mutattak ki szív- és érrendszeri problémákat. Arra viszont rámutatnak, hogy nem zárhatóak ki életmód- vagy étrendbeli változások sem az adott időszak alatt.
A szakemberek azt javasolják, hogy aki nem tud beiktatni sétákat akár a közeli parkban, a városban vagy kedvelt túraútvonalakon, jelöljön ki otthonában egy olyan utat, ahol akár beltérben is tudja ezt pótolni. Lehet ez a legtávolabbi két pont, lehet egy folyosó, de akár lépcsőzés is. Ha ez nem megy, akkor futó- és gyaloglópad beszerzésén is gondolkodhatunk. És ne csüggedjünk, ha a 9-10 ezernek nem jutunk a közelébe, mert már a kevés is több, mint a semmi.
(forrás: HuffPost)
Ha te sem lépsz eleget...
InStyle Men TIPP: Mini twist stepper inSPORTline Jungy

Mini twist stepper inSPORTline Jungy - 30.500 Ft - itt!
InStyle Men TIPP: Mechanikus gyaloglópad inSPORTline Excel Run

Mechanikus gyaloglópad inSPORTline Excel Run - 137.900 Ft - itt!
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






