Így hat az egészségedre az olvasás - már pár oldal is sokat segít

Köztudott, hogy az olvasásnak vannak pozitív hatásai fizikai és lelki téren is, ehhez pedig kutatások alapján nem kell mást tenni, mint napi fél órát a könyveknek áldozni az időnkből.
Nem tűnik soknak, pedig ezzel akár olyan betegségek kockázatát is lecsökkenthetjük, mint az Alzheimer-kór, továbbá stresszoldó hatásának köszönhetően segít abban, hogy sokkal nyugodtabban kezeljük a problémákat, kiegyensúlyozottnak érezzük a napunkat, emellett jótékony hatással van az alvási szokásainkra is.
A mai impulzív, rohanó világban sokszor esik meg velünk, hogy cserben hagy az emlékezetünk, és az agyunkban tornyosuló információhalmaz megakadályoz minket a dinamikus gondolkodásban. Semmi gond, hiszen bizonyított tény, hogy ha rendszeresen stimuláljuk agyunkat olvasással, akkor arra késztetjük, hogy "dolgozzon", így javítva a memóriánkat.
Orvosi szempontból ez úgy írható le, mint amikor belecsöppenünk egy szimulált térbe, ahol agyunk a legkülönfélébb képekkel tölti meg a fantáziánk szülte univerzumot, így olyan perspektívából látjuk az eseményeket, ami készteti az agyat a folyamatos tudatalatti cselekvésre. Ha valaki sikeresen használja az elmélyült olvasás formáját, olyan képességeit erősítheti fel például, mint az empátia, ezzel együtt pedig csökkentheti a mindennapok okozta szorongást és a bennünk rejlő negatív látásmódot.

Bár nem minden vizsgálatról lehet állítani, hogy teljességgel tényszerű lenne, de néhány kutatás során bebizonyosodott, hogy a stressz-szint majd 70%-os csökkenése mellett az olvasás még az életünket is meghosszabbíthatja. Fizikális kiegyensúlyozottságunk szembetűnő változásai alapján teljesen helytálló a kijelentés, hogy "Ép testben ép lélek", és jelen esetben ugyanígy igaz ez fordítva is az olvasásnak köszönhetően.
Társasági életünkre is csak pozitív hatásokat gyakorol a rendszeres olvasás, hiszen olyan információk birtokába juthatunk, amik alapvetően fejlesztik szellemi képességeinket, növelik az intelligenciánkat, széles spektrumban bővül tárgyi tudásunk. Mennyivel elegánsabb közös témának tűnik barátok közt egy regényről szóló eszmecsere, mint egy huszadrangú short videó tartalmának megvitatása, nem? Pedig ehhez nem kell mást tennünk, csak elsétálni a könyvespolcig, kinyújtani a kezünket, és megadni a lehetőséget egy könyvnek arra, hogy jobbá tegye életünket.
Rózsaarannyal ütötték fel ezt az egyedi Bentley-t
A Bentley Batur önmagában is lenyűgöző luxusautó, a Black Rose-t azonban némi rózsaarannyal tették még látványosabbá.
Történelmet írt az NBA hárompontos-királya
Steph Curry az első ember a liga történetében, aki eljutott négyezer tripláig. Vagyis összes karrierpontjának csaknem felét így szerezte.
Sosem látott filmfelvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról
A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 1965. március 15-én történt felrobbantását azóta sem tudta kiheverni a magyar társadalom. Pontosan 60 év telt el azóta, hogy a metró építkezésére hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét, amelyre egyre kevesebben emlékeznek már. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
A spermád megmondja, meddig élsz?
Úgy tűnik, a spermiumok száma és mozgékonysága is összefüggésben van a várható élettartamunkkal.
„Az emberek 90 százaléka nem alkalmas együttélésre” - TRÚMEN S02E03
A TRÚMEN legfrissebb adásában a városi élet előnyeit és hátrányait boncolgatja Törőcsik Dani és Tóth Szabi.
Élőben tolmácsolhat hamarosan az Apple AirPods
Az iOS 19 hozhatja meg a rendkívül hasznos új funkciót az Apple vezeték nélküli fülhallgatójába.