Békés délután Somogyban - Suzuki: Négy égtáj ízei - 2. rész

Négy égtáj ízei - Sorozatunkban négy különleges helyet mutatunk az ország egy-egy égtáján, ahová érdemes elutazni, hogy együnk egy jót, és megismerjük az adott tájegység szépségeit.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Az utolsó pillanatig halogatom a légkondit, nem is szeretem, meg valahogy nem is illik egy rendes terepjáróhoz. Márpedig a Suzuki Jimny az. Igaz, hogy aszfalton megyek az M7-esen, de ha nem lenne itt út, akkor is célba érnék valahogy. Az ablakemelő gombja a középkonzolra került, felbillentem, eltűnik a szélzaj, helyette felzúg a ventilátor: karomra és lábamra azonnal megindul a hideg, amivel kicsit elviselhetőbb a nyári hőhullám is.

A hazai közvélekedés szerint minden, ami a pályán túl van, az igazából már nem is Balaton. Földrajzilag ezzel természetesen vitába lehet szállni, de gasztronómiai szempontból, vagy a turizmus oldaláról nézve bizony van benne valami. Még másfél óra az étteremig, írja a navi – mivel minden szép szögletes, a telefonom gyönyörűen betámasztható a műszerfal tetején.

forrás: InStyle Men

A Kristinus Borbirtok előtt

Ülj fel te is a Nosztalgiajáratra és nyerj egy Suzukit egy teljes hónapra!

---

Bizonyára neked is van egy olyan történeted, ami meghatározó számodra a gyermek- vagy fiatalabb korodból. Írd meg nekünk és mondd el azt is, hogy milyen helyszínhez kötődik az esemény! Csatolj képet vagy videót! További részletek és jelentkezés: https://suzukinosztalgiajarat.hu/

Békés délután

A főutca üres, egy ember nincs a járdán. Két faluval feljebb még ilyenkor, a hőségriadó idején is hordák vonulnak a víz felé, kezükben táska, hónuk alatt matrac. Az elszánt tekinteteken látszik, mit sem törődnek Müller Cecília intelmével – ha nem lesz árnyék, ők akkor is kifekszenek a vízpartra. Kéthely viszont csendes, pár autóval találkozom csak vasárnap délután, amíg a falu túlfelén bekanyarodok a Kristinus Borbirtok udvarára, ahol Csillag Richárd séf és párja, Gelencsér Janka egy izgalmas és szerethető éttermi koncepciót működtet a Lokal47-ben.

forrás: InStyle Men

Csillag Richárd, a séf

Két asztalnál ülnek a teraszon, benn éppen egy foglalást vesznek fel telefonon. Nincs stressz, nincs rohanás, nincs nyoma annak a balatoni vendéglátásnak, ami miatt sokan inkább távol maradnak az éttermektől. A falon ott a sokat sejtető piros négyzet, a Michelin étteremkalauz zománcos táblája – ugyan még csak másfél éve működnek, de máris az ajánlott konyhák közé kerültek.

„A nevünkben is benne vannak a célunk: arra törekszünk, hogy alapanyagaink 47 kilométeres körből érkezzenek. A mi kertünk is ekkora távolságra van, ezért úgy gondoltuk, hogy itt húzzuk meg a határt” – meséli Csillag Richárd. Azonban ahhoz, hogy egy ilyen koncepció működni tudjon, nemcsak jó receptek, hanem kapcsolatok is kellenek. Janka családja Nagykanizsán üzemelteti a jó nevű Szőlőskert Éttermet. Ott hozták létre korábban a Piac a Kertbent, ami lehetőséget adott arra, hogy egy olyan őstermelői körrel építsenek ki kapcsolatot, ami a kéthelyi konyhán is használható.

„Vannak állandó beszállítóink, már tudjuk, kire számíthatunk, kinek mikor van friss áruja. A Lokal47-nek helyet adó Kristinus Borbirtok is rendelkezik a 64 hektár szőlő mellett 35 hektár szántóval, de itt, az étterem mögött is kialakítottunk egy kiskertet. Vannak magaságyások, gyümölcsfák, veteményes – úgyis ki kell mennem mángoldért, ha gondolod, megmutatom” – mondja a séf és látom a szemén, büszke.

forrás: InStyle Men

Saját kiskertet is kialakítottak az étterem mögött

Arcon csap a fény, hátba vág a hőség, szinte irigylem a Jimnyt, aminek egy pici félárnyék jutott az épület előtt. A palackozó mögött valóban megtaláljuk a kertet, igaz, Richárd mentegetőzik, hogy a nagy melegben ez sem olyan zöld, mint illene. Persze, persze, bólogatok, de magamban felteszem a kérdést, hogy miféle alkímia vagy ráolvasás kell ahhoz, hogy ilyen patent legyen az a mángoldsor, s ilyen peckes a paradicsom.

A kert túlsó felén felfedezem a régebbi borfesztiválokon stabil pontként mindig kitelepített Kristinus feliratú konténert. „Jó lenne ezeket is újra használni, már gondolkodunk egy ideje valami jó kitelepülős helyben” – támogatom, jó ételre és jó borra mindig szükség van.

Dödi, vagyis Dödölle kutya lelkesen rohangászik kerítésen innen és túl, cikázik, de látszik, követ minket, mert ahogy visszatérünk a teraszhoz, kicsit ziláltan, de ott van velünk. A melegben szerintem ő sem kívánkozott egy tiszteletkörnél hosszabb rendetlenkedésre, az időjárás megvisel kutyát és embert egyaránt. Nekem sem csúszna semmi nehéz étel, így kifejezetten örültem a marcali termelőtől érkező káposztának, amit kecskesajtkrém és szarvasgomba tett szexivé.

Könnyű, emészthető

Azt hiszem, sokkal többen szeretnék ezt a zöldséget, ha otthon is bátrabban bánnának a hővel: a pörzsanyag új ízeket hoz elő belőle, miközben nem jelenik meg a párolt vagy dinsztelt változatok elszomorító szottyossága. Hála az égnek, egyre több szakács és otthoni sütögető ismeri fel a zöldségekben rejlő tartalékokat: ha mindenki ilyen példákat kapna, mint a Lokal47 könnyű nyári fogása, biztosan több friss káposzta fogyna.

forrás: InStyle Men

Kecskesajtkrém és szarvasgomba teszi izgalmasabbá a káposztát

Csillag Richárd koncepciója a small plate – Magyarországon, ahol még mindig a rommá púpozott tányér a társadalmilag elfogadott és követendő példa, szakmai bátorság kell ahhoz, hogy több kisebb fogás adjon ki egy vacsorát. „Ízeket, ötleteket szeretnénk megmutatni. Ha valaki arra kíváncsi, hogy hol az a mennyiség, ami a jóllakottság szintje, azt mondanám, három fogás. Jártunk úgy, hogy egy vendégünknek nagyon ízlett a pacal, és szeretett volna egy sokkal nagyobb tányérral – a végén inkább rendelt belőle még kettőt. Ő nem utazni akart az ételekkel, hanem jóllakni azzal az eggyel, amit nagyon szeret.”

A nap állásán látom, hogy fenyegetően elment az idő – vasárnap délután az M7-en a Balaton túlsó csücskétől hazajutni minden, csak nem könnyű. Richárdék sok szerencsét kívántak, de nekik jó, ők Nagykanizsa felé mennek haza szerviz után. Nekem maradt a tömeg és a Waze elszomorító képernyője; biztonság kedvéért engedélyt adtam, hogy földutakra is rávigyen, de úgy tűnik, a rendszer nem talált gyorsabbat annál, amit a pálya kínált. Tumultust, hőséget, szégyenletesen rossz minőségű aszfaltot.

Klíma be, dugó, döcögés és stresszes autósok mindenütt. Ahol lehet, 110-re benyomva a tempomat – hosszú távon egyébként 7,1 literes átlagfogyasztást mértem. A Jimnyben amúgy sem akar sietni az ember, pedig a 102 lóerős motor 140 fölé is kigyorsítja az egytonnás testet. Az M7-en huzamosabb ideig még ez a tempó sem tartható: érdekes módon a kis zöld dobozban valahogy a road rage meg az ideggörcsök is elkerülik az embert. A többi közlekedő is kedvesen viszonyul hozzá, még az olyan, kelet-európai népléleknek elfogadtathatatlan szituációkban is, mint a cipzár-elvű sávösszehúzás. A volánt dühösön markoló, a sipákoló családtól szétstresszelt családapák sem akarnak rajtunk bosszút állni: a Suzuki mehet, a BMW-nek izomból betartanak. Ki gondolta volna: ez mindenkiből kihozza jót.

Lapozd végig galériánkat is!