Irigykedve nézem az autópálya melletti földúton csapató traktorokat. Előttem valami terelés lehet, mert lépésben megy a sor. Gurulnék Szeged felé, de ez csak vánszorgás, miközben mellettünk kövér porfelhőt húzva zúz el egy óriási mezőgazdasági munkagép.
Nézem a parton a horgászokat: begyakorlott mozdulattal csaliznak, dobnak, pergetnek. A nyitott csomagtérajtó mögött ücsörgök, az úszáson túl, de a munkán még innen. Fél óra alatt a harmadik domolykót fogják, szép, nyurga, jó harminccentis példányok – fejemben futtatom a lehetséges receptvariációkat, de hát minek, hisz nem én fogtam, meg amúgy is ideje indulnom Zebegénybe, az ország legszebb panorámájú éttermébe.
Vác: 34 fok. Budapest: 35 fok. Székesfehérvár: 36 fok. Vajon mire leérek Kéthelyre, meglesz a negyven? A menetszél nem segít, nem hűt, hanem aszal, kifújja az emberből a vizet, hogy a végén csak a száraz hús maradjon a hőségben megpattanó csontokon.
