A Dunától a hegytetőig - Suzuki: Négy égtáj ízei - 3. rész
Nézem a parton a horgászokat: begyakorlott mozdulattal csaliznak, dobnak, pergetnek. A nyitott csomagtérajtó mögött ücsörgök, az úszáson túl, de a munkán még innen. Fél óra alatt a harmadik domolykót fogják, szép, nyurga, jó harminccentis példányok – fejemben futtatom a lehetséges receptvariációkat, de hát minek, hisz nem én fogtam, meg amúgy is ideje indulnom Zebegénybe, az ország legszebb panorámájú éttermébe.
Négy égtáj ízei - Sorozatunkban négy különleges helyet mutatunk az ország egy-egy égtáján, ahová érdemes elutazni, hogy együnk egy jót, és megismerjük az adott tájegység szépségeit.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Az ártérbe rendes autóval nem merészkednék le, de a Suzuki Jimnynek itt kezdődik a komfortzónája. A megnyaklott fűzfák között felkapaszkodva érezni csak igazán, hogy az egytonnás terepbolha milyen jól fordul szűk helyeken. A szinte túlnyúlásmentes karosszéria is támogatja, hogy ne a gyalogosok meg a biciklisek által kedvelt csapáson, hanem az igazán úttalan úton térjek vissza az aszfaltra. A Natura Hill felé még vár rám egy kis kapaszkodnivaló – az étterem a Dunakanyar fölé magasodó dombon található, keskeny és meredek járaton lehet megközelíteni a szaporodó nyaralóházak között.
Előttem valaki a kuplungot csúsztatva veszi be a kanyart. Az autót nem is látom, de a felbőgő motor tipikus hangja elér hozzám. A leengedett ablakon kikönyökölve nekem nincs ilyen gondom, a legendás egyötös szívóbenzin folyamatos nyomatékkal csühög fölfele, csupán a váltókar liffen néha egyet terepjárósan a tenyerem alatt, ahogy a létraváz fölé telepített karosszéria ficánkol egyet a bakokon.
Mielőtt bemennék az étterembe, jólesik fentről körülnézni: alattam, Szob felé a Duna, jobbra a Börzsöny, balra a Pilis, térdemnél a levendula bólogató virágai. Most még élesen szúr a fény, de aki naplemente idején ül le a teraszon, nem felejti el a látványt. Jó itt fenn, van valami igazi, dunakanyari hangulat, ami a konyhán túl is szerethetővé teszi a Natura Hillt.
Ülj fel te is a Nosztalgiajáratra és nyerj egy Suzukit egy teljes hónapra!
Bizonyára neked is van egy olyan történeted, ami meghatározó számodra a gyermek- vagy fiatalabb korodból. Írd meg nekünk és mondd el azt is, hogy milyen helyszínhez kötődik az esemény! Csatolj képet vagy videót! További részletek és jelentkezés: https://suzukinosztalgiajarat.hu/
Nem csak szóban zöld
Kevés olyan magyar étterem van, ahol a jelszavakon túl is foglalkoznak azzal, hogy saját kertészetük legyen. Tény, egy konyha menedzselése mellett nem könnyű még a földre is figyelni, de valahogy nekik ez is sikerül. Nincsenek óriási ígéretek, nem licitálnak magukra vagy másra a neten, csak teszik azt, amit a vendéglátásban jónak gondolnak. A zöld célok Hodik Adrienn tulajdonos és Szilvási Mihály séf életében nem csak marketingként jelennek meg. Az étteremtől pár kilométerre igazi kertészetet épített ki a Natura Hill, ahol vetésforgóban, a konyhai szezonalitásra fókuszálva termelhetnek.
„Ömlik be az áru a kertből, amit a napi feladatok mellett kellemes kihívás feldolgozni, de hiszem, hogy ezekből télen profitálni fogunk” – mondja a séf. „Fontos észrevenni, hogy egy cukkinilekvár vagy a savanyúságok is segíthetnek abban, hogy ne csak a jelenben gondolkodjunk. Azzal, hogy működni kezdett mögöttünk a kert, feldobhatjuk az alapanyag-kínálatot, plusz a nyersanyagköltségen is spórolhatunk.”
Az étterem koncepciója évek óta a helyi termékek bevonása és a minőségi húsárut felvonultató, de zöldségközpontú stílus kialakítása. Ehhez most egy lépéssel közelebb kerültek, ecseteli Szilvási Mihály, miközben én párás tekintettel mélyedek el a bámulatos színekkel csalogató mangalicaszalonnás babsalátában. A könnyű nyári fogás nagyon komplex, rendszerbe állnak az ízpárok, precízen kontúroznak az állagok. „A koncepciónk nem változott. Eddig is a szezonalitáshoz igazodtunk, ami természetesen megmarad. Próbáljuk a vetésforgót tökéletesíteni, miközben a klasszikus alapszortiment mellé olyan csemegéket is a saját földünkről kaphatunk meg, mint a színes húsú retkek, a brokkolivirág vagy a káposztafélék. Burgonyánk viszont egyáltalán nincs, abból nálunk alig fogy, így nem ültettünk.”
A Natura Hill a téli időszakra fóliasátorral is készül, ahol dupla héjszerkezettel, megfelelő takarással mennek elébe a hideg időnek. „Ha nem lesznek extrém fagyok, úgy gondolom, tél végére már lehetnek saját korai zöldjeink. Régi vágyunk volt, hogy mindez kialakuljon.” A Michelin-kalauz ajánlását is megszerző zebegényi étterem célja nem a tömegétkeztetés – hagyományos étlapjuk sincs, így az, hogy a házon belül megtermelt zöldségeket viszik be a konyhába, járható út. „Nekem öröm, amikor megindul a paradicsom, a kukorica vagy a paprika. Nagy kedvenceim, mert minden fogásban jól lehet játszani velük. A friss áru kreativitást is kíván, de örömmel állunk bele a feladatba. A pandémia amúgy is megtanította a stábot a gyors reagálásra és az újratervezésre. Az, hogy lett egy kertünk, ahol bio minőségű növényeket termelünk, ennek fontos indikátora. Hiszem, hogy megérdemli a befektetést, a munkát, mert jobbá és egyedibbé teszi a konyhát. Szeretnénk még több energiát tenni a feldolgozásba; a szörpöknek és lekvároknak is megvan a varázsa” – foglalja össze a séf.
A bab friss, mély aromája még percekig bolyong a számban, amikor megindulok lefele a Jimnyvel. Hezitálok, hogy a Bőszobi útról a 12-es felé vagy a Börzsöny irányába induljak-e? Mikor, ha nem most, gondolom magamban, és a normál autóval gyakorlatilag járhatatlan irány felé fordítom a kormányt. A telefon összehergelve a fejegységgel, a hangszórókból a Grossstadtgeflüster szól: „Ich brauche neue Freunde…” - hát igen, ezzel a géppel jó lenne tartós barátságot kötni, pont az ilyen lassú kirándulások miatt. A hegyen keskeny erdészeti és mezőgazdasági utak kusza hálózata tekereg, amik közül néhányat a gombásztúrák során már érintettem, de mindig kíváncsi voltam, merrefelé vezetnek.
A létravázas Suzuki, az összkerékhajtás és a felező lehetősége jó motiváció, ráadásul a decens zöld szín és a kompakt méret sem azt juttatja a szembejövők eszébe, hogy egyesek idejöttek vandálkodni a hegyre. Egyes, kettes, hármas, mászunk szépen a mészköves, agyagos ösvényeken. A nyári szezonban elképesztően zsúfolt dunakanyari szakaszok után üdítő érzés, hogy nem jön szembe senki, csak a hátracsapott fülű vadnyulak ugranak meg, hogy húsz-harminc méter biztonságából hátraforduljanak – vajon mi mozog a zöld leveles bokorban?
Lapozd végig galériánkat is!
Ha lemaradtál, a sorozat első részét itt olvashatod el:
A másodikat itt találod:
Lehet takarékos, ami ekkora? – Teszt: Honda CR-V e:HEV AWD Advance
A Honda szinte mindent belecsomagolt a CR-V-be, amire manapság a legtöbb autóvásárló vágyhat: itt egy jó nagy SUV vagány formatervvel, kényelmes belsővel, hibridhajtással. De mit tud a valóságban, és mennyire lehet takarékos egy kis villannyal megtámogatva egy 1,8 tonnás óriás?
Két éve vonaton él a 17 éves német srác
A fiatal Lasse Stolley szoftverfejlesztőként dolgozik, de így mindig oda megy, ahová éppen kedve van.
Lehet, hogy mindig is rosszul zuhanyoztál?
A tisztálkodás legjobb módja mindig a legegyszerűbb, a szakember szerint kár is kísérletezni.
Jön a svájci bicska, amiből hiányzik a kés
A Victorinox érdekes lépésre szánta el magát, de azért nem kell félni, maradnak a hagyományosabb változatok is.
Amikor a csodalámpa nem mese: milliókat nyert egy pár
Egy kincskereső játékba szálltak be, amelynek végén rá is találtak a hatalmas nyereménnyel járó lámpásra.
10 párharc a fociban, ami túlmutat a puszta rivalizáláson
Már hetekkel a meccs előtt izzik a levegő a csapatok háza táján