Tókerülés másképp

Alapvetően kétféle balatoni tókerülő létezik: az egyik a teljesítményre hajt, számolja a letekert kilométereket, míg a másik lelassulni, feltöltődni érkezik a tóhoz, akár egy teljes nyaralást a bringázás köré szervez csobbanással, gasztroélményekkel, kitérőkkel, kulturális programokkal. Utóbbiaknak, a slow-életérzés és a hedonizmus követőinek szól ötrészes cikksorozatunk, amelynek első fejezetében a Balatonakarattyától Csopakig tartó szakasz kimaxolásához adunk tippeket.
Aki igazán elszánt, eleve két keréken érkezik a tóhoz – a több mint 100 km-es, kitérőkben és emelkedőkben egyaránt gazdag Budapest-Balaton bringaúton. Aki ezt kihagyná, annak csak másfél órát kell vonatozni Budapestről, és máris egy másik dimenzióban, az akarattyai vasútállomáson találja magát. Ha nem ragaszkodunk a saját bringánkhoz, a legkényelmesebb megoldás, ha bérelt kerékpárral vágunk neki a kalandnak – a kölcsönzők kiszállítják és be is gyűjtik a biciklit, ahol kérjük. Több mint 20 év telt el azóta, hogy a Balatoni Bringakör első verziója elkészült, és ezzel új időszámítás kezdődött a hazai turizmus életében. Ez idő alatt számos kerékpáros pihenő, szolgáltató, szerviz és kölcsönző létesült, terep- vagy elektromos kerékpárhoz, és infóhoz jutni is sokkal könnyebb, mint korábban.

Készülj rá a bringázásra az Osram termékeivel!
Mutatunk néhány igazán praktikus eszközt, ami segíthet akár egy Balaton-kör során is:
Kompakt, újratölthető gumiabroncs-légkompresszor
Egy akkus kompresszor, ami kifejezetten bringásoknak készült - ezért pont akkora, mint egy kulacs, és ennek köszönhetően a kulacstartóban is el tudjuk helyezni.
A nyaklámpának nem a hagyományos (kötelező) kerékpáros világítás kiváltása a célja, ez egy valóban sokoldalú eszköz: a lámpa mágnessel csatlakozik a nyakpánthoz, így bármikor levehetjük és használhatjuk kézi lámpaként is.
TYREinflate 6000 akkus kompresszor
Ha autóval mennénk kempingezni, akár csillagtúrás bringázásra, akkor nagyon fogjuk szeretni ezt a kompresszort, mert a bringa és az autó kerekei mellett strandeszközöket (pl. SUP) is fújhatunk vele, illetve powerbankként is üzemel.
LEDinspect Pocket 200 szerelőlámpa
Egy éjszakai gumicseréhez, sátorállításhoz vagy egyszerűen a tér bevilágításához is jó, ha van a táskánkban egy erős, de kis helyet foglaló praktikus lámpa. Ráadásul mágnessel is rögzíthető!
LEDGuardian ROAD FLARE vészjelző
Ha lerobbanunk az út szélén, nagyon fontos a láthatóságunk, ebben lehet nagy segítségünkre a vészjelző. Bírja a strapát és kis helyen is elfér.
A tekeréshez nagyon sok szénhidrát kell, így még indulás előtt érdemes feltölteni a készleteket az állomás melletti Sissi-fagyizóban. Nem könnyű választani a több mint 40-féle íz közül, amelyek között díjnyertes csodák és mentes fagyik is szerepelnek.
Balaton-imádók rögtön le is tesztelhetik a víz hőmérsékletét a Gumirádlin, ami a kevés északi parti szabadstrand egyike. Kihagyhatatlan kitérő, és a laza kezdés után aztán azonnal leizzasztja az edzetlenebb frissen érkezőket a Magaspart, ahol a kaptatóért a mesés panoráma lesz a jutalom. Koffeinfüggők elgurulhatnak egy újhullámos kávéra a Rusty Coffee Boxba is.

Balatonkenesén kötelező megállónak számít a G&D Cukrászda és Pékség terasza. A salgótarjáni székhelyű, díjnyertes tortákat és fagylaltokat készítő Szó-fivérek, Dániel és Gellért balatoni üzletükben ellenállhatatlan péksütiket, desszerteket, tápláló leveseket kínálnak, a croissant-juk pedig az ország legjobbja címet is elnyerte egyszer.

A vadregényesebb Fűzfői-öböl aztán végképp lehoz a nyüzsgésről, kezdünk a Balaton hullámhosszára lassulni. Ehhez jó kitérő a 2022-ben nyílt balatonalmádi Három Majom, a környék egyik új gasztro- és közösségi helye, ahol hatalmas szobanövények között, trópusi hangulatban fogyaszthatjuk el a nápolyi pizzánkat, vagy valamelyik közel-keleti, közép-amerikai, vagy mediterrán ihletésű fogást. Innen kevesebb mint félórás tekerés csak az alsóörsi Bitang Burger, ahol hardcore metálra készülnek a ház pulled porkot és húspogácsát is tartalmazó ikonikus szendvicsei. Ha nem elvitelre kérjük az ételeket, és nem spontán kalóriapótlásról van szó, érdemes asztalt foglalni.

Egy lassabb bringás kiruccanásba a kiadós, ráérős reggelik is beleférnek. A csopaki Buborék egy francia pékség és egy luxuskerékpár-bemutatóterem szerelemgyereke, ahol péksütikkel, omlettekkel, szendvicsekkel indulhat a nap, és gyönyörű bringákat nézegethetünk, amíg a kávénkra várunk.

Ha letérnénk a bringaútról:
A Balatonalmádi-Veszprém kerékpárút az egykori vasútvonal nyomvonalán halad. Veszprém felé szinte csak emelkedő vár, visszafelé pedig egy lejtő az egész. Útközben beugorhatunk A Zöld nevű bringás pihenőbe egy fröccsre vagy egy kemencés fogásra.
Aki bírja a hullámvasutat, kalandozhat egyet a Veszprém és Nagyvázsony között, az erdők és mezők mellett kanyargó kis forgalmú aszfaltutakon is. A vöröstói Szeszélyes nyár bisztróban cseh sörökkel, sörkorcsolyákkal és zománclavóros lábfürdővel lehet felfrissülni.

Árak:
A Sissi fagyizóban a fagyit nem gombócra, súlyra mérik, 1 kg 9500 Ft, ez azt jelenti, hogy egy „adag” kb. 550 Ft. Az állandóan változó kínálatban kb. 40-féle fagyi szerepel. Az Eszterházy epercsoda levendulával 2022-ben elnyerte a Balaton fagyija elismerést, de olyan extrákat is megkóstolhatunk, mint a felsőörsi Pocca Pince Cserszegi fűszeresével készült Balatoni Piknik.
A Három Majomban a pizza 2550-3250 Ft, hétköznapi ebédmenü (leves+főétel/pizza: 3200 Ft).
Nézd meg a túra gyönyörű képeit galériánkban!
A repülőgép szárnya fejezte le a siklóruhás férfit
A pilótát emberöléssel vádolják, de ő határozottan tagadja, hogy hibázott volna.
Rafael Nadal ügyesen kikerülte, hogy Djokovicot a valaha volt legjobb teniszezőnek nevezze
Úgy tudott pozitívan és elismerően nyilatkozni Djokovicról, hogy nem nevezte minden idők legjobbjának.
Michelisz Norbi indul a rali Eb magyar futamán
Raliversenyzőként is kipróbálja magát Michelisz Norbert túraautó-világbajnok, természetesen egy Hyundaijal.
Premier League focisták kötelező kellékét mutatta be az IWC
A Big Pilot két speciális kiadásával ünneplik a Mercedes-AMG-vel 20 éve tartó együttműködésüket.
Nem elég egyedi a villany-Porschék műhangja
Visszadobták a Porsche szabadalmi kérelmét, amellyel az elektromos autók szintetikus motorhangját szerették volna levédetni.
Izolálták az erszényesfarkas RNS-ét, és ebből baj is lehet
Genetikusoknak először sikerült dekódolniuk a réges-rég kihalt állatfaj RNS-ét. Közben egy másik tudóscsoport feltámasztaná.