Mika Häkkinen megtanít vezetni – ha megveszed a kocsiját

A finn exversenyző egy különleges McLaren P1-et bocsát árverésre, a 780 milliós árba egy kis extrát is bújtat.
Mika Häkkinen a Formula–1 kétszeres világbajnoka, a kilencvenes évek – valamint a kétezresek eleje – egyik kiemelkedő pilótája. Máig emlékezetes, milyen klassz csatákat vívtak Michael Schumacherrel, amikor a finn a McLaren-Mercedes, a német pedig a Ferrari versenyautóját hajtotta. Häkkinennek természetesen volt hozzáférése a legérdekesebb McLaren és Mercedes autókhoz, több ilyen is került a gyűjteményébe, sőt előfordult, hogy csupán reprezentációs célokra külön neki és csapattársának készítettek valami izgalmasat.
Mint mondjuk a kétmotoros A osztályt:
Most ebből a nem mindennapi kollekcióból kínál eladásra egy meglehetősen figyelemre méltó darabot: egy McLaren P1 prototípust. A brit sportkocsigyártó a 2012-es Párizsi Autószalonon mutatta be a középmotoros, konnektoros hibrid modell végleges változatát, amely 916 lóerős rendszerteljesítményre képes. Mindössze két évig gyártották, 375 példány készült belőle, plusz még 58 a versenypályára szánt P1 GTR-ből, és öt a P1 LM-ből.
Ezen felül ugye ott voltak a prototípusok, amelyek a fejlesztés különböző fázisaiban születtek: tizenhárom darab XP (Experimental Prototype), öt VP (Validation Prototype) és három PP (Pre-Production Prototype). Ezek egy részét később még átdolgozták, hogy eladhatóak legyenek. Az öt VP egyike Mika Häkkinenhez került, ennek keresnek most új gazdát a Bonhams aukciósházzal karöltve.
A Le Grandes Marques à Monaco árverésen 1,5-2 millió eurós, azaz átszámolva akár 780 millió forintos bevételt remélnek érte. A vevő ezért cserébe nemcsak egy szuperritka, ráadásul igen híres tulajdonostól származó autót vihet haza. Eleve egyedileg szabta neki személyre a McLaren Special Operations, tehát tényleg nem jön még egy ilyen szembe sehol. Ám emellett még maga Häkkinen tart egy egynapos gyorstalpalót is a szerencsés vásárlónak arról, hogyan is kell szakszerűen taposni a gázt egy ilyen sportautóban. Ha valaki olcsóbb ereklyét szeretne a finn klasszistól, licitálhat egy régi gokartjára, az 1982-es Finnkart SF A1-re – azt ugyan kétmillió forintnyi euróból meg lehet úszni, de nem is jár mellé vezetéstechnikai tréning.
Minden idők 10 legjobb kalandfilmje a közönség szerint
Abban megegyezhetünk, hogy egytől egyig klasszikusok, amiket bármikor érdemes újranézni.
Neil Armstrong arany Omegája a történelem csodás darabkája
Egy huszonhat darabos különkiadás része volt ez a 18 karátos Speedmaster Professional.
A Bugatti Tourbillon is lehet még vadabb: íme!
A Bugatti új hipersportautója eleve a világ összes pénzébe kerül, de persze, hogy ezt is lehet még fokozni. Például az Équipe Pur Sang csomaggal.
Kiadatlan dalokat lopott Eminemtől – börtönbe kerülhet
Majdnem tizenöt évig dolgozott a rappernek, akár ugyanennyi időt is eltölthet a rács mögött az egykori alkalmazott.
Extravagáns csoda a Richard Mille új Ferrari-órája
Az RM 43–01 Tourbillon Split-Seconds Chronograph Ferrari a két márka együttműködésének legújabb gyümölcse.
Már most odaadhatjuk a McLarennek az F1-es világbajnoki címet?
George Russell szerint igen, de Andrea Stella szavai sem biztatóak a többi csapatra nézve.