V12 nélkül is bitang az Aston Martin DB12

Bemutatta a DB11 utódját az Aston Martin: nyolc hengerrel is erősebb, mint az előd tizenkettővel.
Fogynak a hengerek. Ezt a trendet nemcsak az elérhetőbbnek számító – bár ugye ma már milyen új autó elérhető? – modellekben figyelhetjük meg, ahol hat helyett négy, négy helyett három marad, hanem a luxusautókban is. És itt nem is csak az elektromos átállásra gondolok, ami miatt sokan a V8-ast cserélik villanymotorra, hanem mondjuk az olyan esetekre, amikor mondjuk a Rolls-Royce búcsúztatja el a V12-es kupéit.
Ez a búcsú elég stílusosra sikerült:
Az Aston Martin is lépett most egy hasonlót, hiszen míg a DB11-ből még volt tizenkét hengeres, addig az utód, a DB12 már kizárólag nyolchengeres V-motorral készül. De álljunk most meg egy pillanatra, és említsük meg az Aston-féle nevezéktan furcsaságát, hiszen a DB7-től kezdve kettesével lépkedett a számozás, tehát a DB9, majd a DB11 következett, most mégsem DB13, hanem DB12 néven mutatták be friss luxuskupéjukat. Mondhatnánk, legalább a nevében maradt a 12-es, ha már a géptető alatt nem.
Az előddel közös platformra épülő újdonság kívülről a hagyományos Aston Martin-os stílusjegyeket mutatja, persze illeszkedve az aktuális DBS és DBX képviselte formavilágba. Maradt a harcsaszáj, lenyűgözően lágy és elegáns a vonalvezetés, ehhez igen nagy kontraszttal jön hozzá a markáns első splitter. Harmonikus az egész, beleértve az új ledes fényszórókat és a 21 colos kerekeket is.

Az érdekesebb kérdés viszont az, hogy akkor most valóban visszalépés-e a V8-as DB12 a V12-es DB11 után – hiszen az elődből még az alacsonyabb lépcsőfokot jelentette a nyolchengeres. Miközben azonban ott a kétturbós V8-ból 535 lóerőt, a szintén duplán feltöltött V12-ből 639-et sajtoltak ki, addig itt állításuk szerint nagy mértékben átdolgozták a négyliteres V8-ast – egyebek mellett módosított vezérműtengelyt, nagyobb turbót és fejlettebb hűtést kapott –, aminek köszönhetően 680 lóerős csúcsteljesítményt értek el. De nemcsak ebben a mutatóban, hanem a már 2750-es fordulattól jelentkező 800 newtonméteres nyomatékkal is felülmúlták a korábbiakat. Igaz, azért a tizenkét hengeres még kisebb fordulatról kezdett megvadulni.
Közben pedig a V8 értelemszerűen könnyebb is a V12-nél, ráadásul nem is kevésről, száz kilogrammról beszélünk, így agilisabb az autó. Közben a menettulajdonságai sem csorbulnak, nulláról százra 3,6 másodperc alatt gyorsul, egy tizedet verve a DB11 V12-es verziójára, csak a 325 km/h-s végsebesség marad el kissé annak 334 km/h-jától. Ezt nyolcfokozatú automata váltóval éri el, a DB-szériában pedig elsőként vetettek be elektronikus hátsó differenciálművet. Az új generációs adaptív futómű karakterisztikája a választott menetprogramnak megfelelően változik, a megállást pedig elöl 400, hátul 360 milliméteres féktárcsák garantálják.
Az első szerencsés tulajdonosok az idei harmadik negyedévben vehetik át DB12-esüket, addig minden bizonnyal az ára is kiderül – azt egyelőre nem hozta nyilvánosságra a brit gyártó.
Gyönyörködj az Aston Martin DB12-ben galériánk segítségével!
Guinness-rekord: 51 órán át énekel a miskolci Elvis
Nádaski Attila évtizedek óta lép fel Elvis-imitátorként, most a Miskolci Egyetemen énekel: a cél legalább 51 óra.
„Álszent módon próbálunk korrektek lenni, miközben ugyanúgy ítélkezünk.” - interjú: Réti Barnabás
Barnabás elmeséli, milyen volt azután együtt dolgozni Tom Cruise-zal, hogy itthon a színházak lepattintották, mit köszönhet a Barátok köztnek, és mire számíthatott az, aki vidékről próbált a pesti színházakba bejutni.
Ezek voltak a Cannes-i Filmfesztiválon szpottolt legpatentebb órák
Madds Mikkelsen vagy Harrison Ford órája volt szerinted a menőbb?
Elkelt a gitár, amit Kurt Cobain összetört
Persze nem csupán ezt az egyet verte oda, de azért így is igen sokat ért a Fender Stratocaster.
Egy vagyont hozott a hatalmas Star Wars-játékgyűjtemény
Tízszer többet kaszáltak a régi figurákon, mint amennyit eredetileg reméltek, összesen 140 millió forintnyi angol font folyt be.
Bajnok lett – de lábon lőtte magát a Bayern München?
A németek tudnak ünnepelni: drámai hajrában megnyerték a Salátástálat, majd bejelentették, az ügyvezető és a sportigazgató mehet, amerre lát.